Aiasz
Aiasz

Mobil alkalmazás fejlesztés

image

Akik ismernek azok tudják már jó ideje foglalkoztat a mobil alkalmazás fejlesztés. Amióta elkezdtem komolyan foglalkozni a programozással ez a terület hajtott előre. Eddig egyetlen oka volt, hogy kerültem az alkalmazásaim publikálását, mégpedig a gyakorlati használhatóság, és az alacsony érdeklődés.

Kezdetben Java ME alapokon készítettem programokat MIDP 2.0 keretet futtató készülékekre, ám ez olyan kevés emberhez jutott el, hogy szinte csak hobbi volt. Sokan lököttnek néztek, és sokaknak ma is nagyon nehéz megérteni, hogy korunk, és jövőnk szoftverei ezeken a kis készülékeken fognak futni, és sokan előbb találkoznak a mobilos programokkal, mint az asztali számítógépen lévő eredeti szülő alkalmazásukkal.

image

Tisztában vagyok a saját, és az általam készített termékek korlátaival, hibáival. Felesleges felhívni a figyelmet olyan tulajdonságokra amiket nem tudnak ezek a programok, de jól tudom, hogy amit készítek az működik, és megüt egy saját magam által állított mércét. Aki megnézi a munkámat az eldöntheti ez számára elfogadható, vagy ennél roszabb, vagy jobb kell.

A fejlesztések során a legfontosabbnak azt tartom, hogy a kivitelezésre fordított idő, az ár, és a minőség egy megfelelő arányban legyen egymással. Lehetőleg a legkevesebb kompromiszummal legyen kivitelezve minden feladat.

Mobil alkalmazásaim:


Hasznalt-gumi – A hasznalt-gumi.hu weboldal mobilverziója.

Fel

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. <a href="http://aiasz.hu/rolam/felhasznalasi-feltetelek-es-adatvedelmi-nyilatkozat/">Adatvédelmi nyilatkozat</a> Részletes leírás

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat - tekintettel arra, hogy a felhasználása során a teljes IP cím tárolása nem történik meg - önmagában semmilyen módon nem képes az ügyfelet, azaz a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az aiasz.hu oldal kizárólag a felhasználói élmény javítása céljából tárol sütiket a felhasználók gépén. Nincs semmilyen utólagos felhasználás.
További információk: Adatvédelmi nyilatkozat

Bezár