Aiasz
Aiasz

A mesterséges intelligenciák és chatbotok (beszélgető robotok) piacán terjeszkedik a Magyarországon alapított, de 10 év alatt nemzetközi nagyvállalattá nőtt LogMeIn, amely felvásárolta a digitális önkiszolgáló szolgáltatásokat és virtuális asszisztenseket fejlesztő Nanorepet.

A mesterséges intelligenciák piacán terjeszkedik egy magyar alapítású nemzetközi cég

Szerző Aiasz  •  kedd, 29.08.2017, 18:00
1704 megtekintés

A vállalat hétfői közleménye szerint a mesterséges intelligenciát és nyelvfeldolgozó technológiákat felhasználó Nanorep teljes forgalomban lévő részvénycsomagjáért csaknem 45 millió dollárt fizettek.
A cég elnök-vezérigazgatója úgy véli, hogy a Nanorep megvásárlása segíthet a legkorszerűbb ügyfélszolgálati megoldások bevezetésében, technológiája jól kiegészíti a LogMeIn nemrég bevezetett és az ügyfélszolgálati tevékenységet intelligensebbé tevő platformját, így nőhet a vállalat piaci részesedése – áll a közleményben. Hangsúlyozták, hogy a chatbotok, a virtuális ügyfélkapcsolati ügyintézők és a mesterséges intelligencia ügyfélszolgálati célú alkalmazása gyors ütemben fejlődik.
A világszerte 14 irodával rendelkező LogMeIn 1998-ban Budapesten kezdte meg működését, központja Bostonban van, világszerte több mint 3 ezer munkavállalót foglalkoztat. A távelérési, távfelügyeleti és távtámogatási megoldásokkal foglalkozó IT nagyvállalat többek között a HP, a Microsoft, a Walmart, a GE és a KFC partnere. Magyarországon a főváros mellett Szegeden tart fenn telephelyet, ahol 350 embernek – döntő többségében informatikusoknak – ad munkát.
A LogMeIn múlt hétfőn közölte, hogy a második negyedévet 257 millió amerikai dollár amerikai számviteli szabványok szerinti (GAAP) árbevétellel zárták, ami csaknem háromszoros növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest. Várakozásaik szerint éves árbevételük 970-980 millió dollár között lesz.
A felhőalapú csatlakoztatott szolgáltatásokkal foglalkozó vállalat GAAP-szerinti nettó eredménye 14,8 millió dollár, a nem GAAP szerinti nettó eredménye 54,4 millió dollár volt a negyedévben.

Forrás: [MTI]

További cikkek

  • Honor 7 teszt

    Bevezető Ismét egy remek telefont kaptam...

  • Aiasz • dec 12 bővebben »
    Fel

    A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. <a href="http://aiasz.hu/rolam/felhasznalasi-feltetelek-es-adatvedelmi-nyilatkozat/">Adatvédelmi nyilatkozat</a> Részletes leírás

    Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat - tekintettel arra, hogy a felhasználása során a teljes IP cím tárolása nem történik meg - önmagában semmilyen módon nem képes az ügyfelet, azaz a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az aiasz.hu oldal kizárólag a felhasználói élmény javítása céljából tárol sütiket a felhasználók gépén. Nincs semmilyen utólagos felhasználás.
    További információk: Adatvédelmi nyilatkozat

    Bezár