Aiasz
Aiasz

1,4 millió dolláros (383 millió forint) tőkeemelést hajtottak végre befektetőik

Amerikában és Afrikában terjeszkedik a fantasyjátékokat fejlesztő magyar startup

Szerző Aiasz  •  hétfő, 12.09.2016, 19:40
1648 megtekintés

Észak- és Dél-Amerikában terjeszkedik, miközben Brazíliában már piacvezető a Máltán, az Egyesült Államokban és Londonban is céggel rendelkező, fantasyjátékokat fejlesztő magyar Statzup Kft., amelyben legutóbb 1,4 millió dolláros (383 millió forint) tőkeemelést hajtottak végre befektetőik.

A startup vállalkozást két huszonéves nagykanizsai fiatalember, Varga Tamás és Simán Kristóf alapította 2013-ban, elsőként a Magyar Labdarúgó Szövetséggel együttműködve indították el MLSZ Fantasy Liga játékukat. A Facebookon 2014-ben kezdték el felépíteni TheFantasyFootball nevű újabb játékukat, amely mostanra a világ 186 országából több mint 1,4 millió felhasználóval rendelkezik, idén pedig TheSix néven az amerikai kontinensen is elindult új fantasy sportjátékuk – vázolta Varga Tamás az MTI érdeklődésére.
Mint kifejtette: a fantasyjátékok lényege, hogy a résztvevők a kedvenc játékosaikból virtuális csapatot állítanak össze, akik a valós teljesítményük alapján érnek el eredményt az összeállítójuknak. Ennek felgyorsított változata a daily fantasy játék, amely nem egész szezonon át, hanem csak egy-két napig tartó játék. Ez utóbbival – az online pókerhez hasonlóan – pénznyeremény is jár, de a világszerte most formálódó jogszabályok alapján számos helyen nem szerencsejátéknak, hanem tudás alapú játéknak számít.
A játékfejlesztő cég Magyarországon 10 főállású alkalmazottat foglalkoztat, de jelenleg csak Európán kívüli piacokon van jelen. Brazíliában már piacvezetőnek számítanak, ezért Argentína és Kolumbia után – Venezuelát kivéve – a többi dél-amerikai államban is elindítják játékukat, miközben New Yorkban és a Szilícium-völgyben, továbbá Londonban is rendelkeznek már képviselettel. A következő, még az idén megcélzott terület Egyiptom, majd a Szaharától délre eső 13 afrikai állam.
Varga Tamás nem titkolja: agresszív terjeszkedési politikájukkal cégük már most is az első globális résztvevőnek számít a fantasysportok játékpiacán, ugyanis az egyesült államokbeli két konkurensük nem merészkedik angol nyelvterületen kívülre. Pár hónapja létrehozott amerikai leányvállalatuk után ezért is alapítottak a múlt hónapban új céget Máltán, ahol kormányzati átvilágítás után az egész világra kiterjedő jogi igazolást szerezhetnek játékaikra.
A cégben a befektetési alapok is nagy fantáziát látnak, legutóbb a Valor Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. által vezetett befektetői csoport tőkésítette fel 1,4 millió dollárral a céget. Varga Tamás azt is elmondta: a fejlesztések és a terjeszkedés miatt vélhetően még jó ideig veszteséges Statzup azért tud sikeresen befektetői tőkéhez jutni, mert a cég dinamikusan növekvő értéke számít számos befektetőnek.

Forrás: MTI

További cikkek

  • Honor 7 teszt

    Bevezető Ismét egy remek telefont kaptam...

  • Aiasz • dec 12 bővebben »
    Fel

    A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. <a href="http://aiasz.hu/rolam/felhasznalasi-feltetelek-es-adatvedelmi-nyilatkozat/">Adatvédelmi nyilatkozat</a> Részletes leírás

    Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat - tekintettel arra, hogy a felhasználása során a teljes IP cím tárolása nem történik meg - önmagában semmilyen módon nem képes az ügyfelet, azaz a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az aiasz.hu oldal kizárólag a felhasználói élmény javítása céljából tárol sütiket a felhasználók gépén. Nincs semmilyen utólagos felhasználás.
    További információk: Adatvédelmi nyilatkozat

    Bezár