A Barion rendszerét használja például az Uber mintájára létrejött, étkeztetést közvetítő Yummber és a Lokálisra keresztelt őstermelői piactér is. Itt a szolgáltatást igénybe vevő vásárló közvetlenül annak a személynek fizet, aki a szolgáltatást nyújtotta. A fizetést lebonyolító Barion a bankkártyáról vagy prepaid egyenlegről kifizetett pénzt a szolgáltatás nyújtóinak (mert több is lehet) jóváírja, majd a jóváírt díjból kifizeti a szervezőt és ügynökeit megillető kis összegű jutalékokat.
Bíró szerint ebben a modellben az is kezelhető, hogy a szervező ügynökeihez hasonlóan az adóhatóság is azonnal megkapja az őt illető adóelőleget. Mivel az elektronikus fizetések esetében minden lépés egyértelműen dokumentált, az adóhatóság mindent nyomon tud követni, beleértve a szolgáltatást nyújtó sofőrök, őstermelők, háziasszonyok és amatőr séfek bankszámlájára kerülő bevételeket, valamint a szolgáltatást megszervező közösségi szereplők jutalékait.
A technológia tehát rendelkezésre áll. Ha a hatóságok felveszik a tempót a start-up cégekkel, akkor előírhatnak olyan szabályozást, mely transzparens fizetési megoldásokra épül.
A Barionról
A Barion elektronikus fizetési módokkal foglalkozó pénzügyi start-up, mely lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy az elektronikus vásárlásokból több bevételre tegyenek szert. A Barion internetes, mobil és mobil közelségi fizetési módokat biztosít a közösségi gazdaság szereplői számára, bevételekre pedig a tranzakciós jutalék felszámolása helyett elsősorban hirdetésekből tesz szert.