Szánalmas dolog gazdagnak lenni és semmi mást nem tudni. - Euripidész

#News

Megérkezett a Honor 8

Két évvel ezelőtti bemutatkozása óta a Honor hihetetlen fejlődésen ment keresztül: a gyártó eddig több mint 60 millió készüléket értékesített világszerte. A márka új csúcstelefonja formatervével és technikai…

Nehéz év vár az Androidra

A G Data előrejelzése szerint ezek várnak az androidos telefonokra ebben az évben. A biztonsági cég szerint jelenleg az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy az Android esetében nem a Google, hanem a…

The Social Killer

Egy régi könyv ötletem kezdtem leírni, és fogyasztható formába helyezni. Tudomásom szerint még nincs ilyen mű, hasonló biztos van, de ilyen nincs. Elsősorban a közösségi hálózatok veszélyeit nagyítja fel, és egy…

Megjelent a Google Nexus 4

A Google azt is elmondta, hogy hogyan került az LG a képbe. A Nexusért felelős csapathoz folyamatosan érkeznek a megkeresések a kisebb-nagyobb gyártóktól, akik bemutatják ötleteiket, innovatív technológiáikat, ennek…

Hogyan jelentkezzünk titkosügynöknek

A napokban kezembe akadt egy érdekes cikk. A google-hez hasonlóan más cégek is készítenek olyan felvételi teszteket, melyeket programozóknak, informatikusoknak szánnak. Az álláshirdetés lényegében egy kód, rejtvény…

A világ első valódi 3D vetítője

A napokban olvastam erről a vetítőről, és roppant érdekesnek találtam. Bizonyára sokan emlékeztek a Star Wars-ban látható holografikus megjelenítőről. Ez konkrétan teljesen ugyan olyan. :) Messze vagyunk még a…

Hatékonyság a jövőben

A napokban láttam a Microsoft egyik videóját, hogyan képzelik a jövő irodáját, és a technikát a hétköznapokban. Mindig csodáltam az ilyen jövőbe tekintő videókat, de egy valami hiányzik belőlük. Ami az 2001: Űrodüsszeia…

Hideg estékre forró képek

Aki a címből másmilyen képeket várt, el kell keserítsem. Lassan hidegebbre fordulnak az esték, és gondoltam jó pillanat a cserépkályha mellett üldögélve készíteni pár háttérképet a számítógépre, és a TV-re. Ebben a…

Képek az agyból

Az amerikai Berkeley egyetem kutatói látványos és érdekes kísérlettel mutatták be mire képesek az agy működésének kutatásával. A kiválasztott pácienseknek egy MRI készülékben kellett feküdniük, és különféle filmeket, és…

Flickr profilom és képeim

Kedves olvasóim, a képeim rendezettebb és egyszerűbb gyűjtése, és bemutatása miatt létrehoztam a egy Flickr profilt, ahová ezentúl feltötlöm azokat a képeimet amiket arra érdemesnek találok. Az oldalon a Fotó…