A Barion megoldotta a sharing economy elvén működő start up cégek egyszerű pénzügyi elszámolását. A most bemutatott webes és mobil fizetőkapura építve teljesen új közösségi piacterek jöhetnek létre.
Az Uber, az Airbnb és a magyar Yummber mellett az elmúlt néhány évben számos olyan start up cég indult útjára, melyeknek üzleti modellje a közösségi gazdaságon alapul. Ezeknek a vállalkozásoknak az elszámolási rendszerét azonban az olyan hagyományos fizetési szolgáltatók, mint a PayU vagy a bankok fizetőkapui nem tudják jól lekezelni. Ennek oka, hogy a közösségi gazdaságra építő start up cégek esetében nem a vállalkozás, hanem a közösség egy tagja nyújtja a szolgáltatást egy másik tagnak, az Uber vagy a Yummber pedig csak megszervezi azt, hogy létrejöjjön a gazdasági esemény.
Mindez azzal jár, hogy annak a fizetési szolgáltatónak, amelyik a vásárló bankkártyájáról levonja a szolgáltatás árát, fel kell készülnie arra, hogy a beszedett összeget nem egyetlen, hanem több szereplő számláján írja jóvá, de csak bizonyos feltételek teljesülése esetében.
A PayPal-hez hasonlóan e-pénz kibocsátással foglalkozó fizetési szolgáltató, a Barion most ezt a problémát oldotta meg. A különböző mobilalkalmazásokba és weboldalakba integrálható fizetési kapujával lehetővé vált, hogy közvetlenül harmadik félnek utaljuk a pénzünket. Ilyenkor a már a barionos megoldást használó Yummber például kezdeményezi az adott összeg levonását a vevő kártyájáról, de a Barion ezt az eladó számláján írja jóvá, a Yummber számlájára csak a céget illető jutalék kerül.
A szintén a Barion rendszerét használó új közösségi piactér, a Lokális.hu ennél is tovább megy. A szolgáltatást használó vásárló olyan kosarakat állíthat össze, amelyekbe a közösség több eladójától származó termékeket helyezett, majd a kosár árát egyetlen fizetési művelettel kiegyenlítheti. A Barion a pénzt levonja a vásárló bankkártyájáról, majd minden közösségi eladónak jóváírja az őt megillető részt, a piactérnek pedig a jutalékát.
Ezen a ponton jelentőséget kap, hogy a Barion az Európai Unió teljes területére érvényes engedéllyel rendelkező e-pénz kibocsátó. Az unió E-pénz Direktívájának értelmében ugyanis az e-pénz mozgásokat nem terheli tranzakciós illeték. Ezért a Barion veszteség nélkül le tudja kezelni a kis összegű tömeges pénzmozgásokat, és a rendszerbe kerülő pénz nem morzsolódik fel úgy, mintha a hagyományos banki utalásokhoz hasonlóan ráterhelődnének tranzakciós díjak. Így a Lokális.hu esetében könnyen kezelhető egy olyan kosár, amelyikben az egyik helyei termelőtől csak egy barackbefőtt, a másiktól egy málnaszörp, a harmadiktól pedig egy üveg kovászos uborka található.
A befoglalás rendszere emellett egyaránt védelmezi a vásárlót és a kereskedőt. Ilyenkor a fizetség azonnal befoglalásra kerül a vásárlótól, de azt a kereskedő csak egy későbbi időpontban kapja meg, amiről a fizetés indítója rendelkezhet. A véglegesítés pillanatában a befoglalt összeg vagy annál kevesebb megy át a kereskedőhöz, de akár az egész visszatéríthető a vevőnek. Ez a rendszer alkalmas például foglalások kezelésére vagy szállítás utáni fizetés megvalósítására, de akár csoportos vásárlások lebonyolítására is.
A még jobb vásárlási élmény érdekében a kereskedő választhatja az ismétlődő fizetést is, ez esetben a vevőnek a kártyaadatait csak egyszer kell megadnia, ezután a Barion minden vásárlásnál automatikusan levonja a megfelelő összeget. A Yummber például a regisztrációkor indít egy 100 Ft-os befoglalást, majd a pénzt vissza is adja. Ezután a vevőnek soha többé nem kell az adatait megadni. A kártyaadatokat a Barion PCI DSS minősítésű szervereken őrzi, és biztosítja, hogy a kereskedő csak akkor vonjon le pénzt, amikor az jogos. A kártyaadatok a kereskedőhöz soha nem jutnak el.
Európai szolgáltatóvá válna
A most bevezetett webes fizetőkapujával a Barion a regionális terjeszkedésének a lehetőségét kívánta megalapozni. „Célunk, hogy Magyarországról indulva európai pénzügyi szolgáltatóvá váljunk. Szeretnénk elérni, hogy a következő hat hónapban száznál több jelentős partner kezdje el használni fizetőkapunkat” – emelte ki Bíró Tamás, a cég marketingvezetője. A Barion rendszerét a Yummber és a Lokális.hu mellett többek között már integrálta a több európai országban webáruházakat szolgáltató E-shopgyorsan és az Unas is, emellett elkészültek a WooCommerce, az OpenCart, a Virtuemart, a PrestaShop, a Drupal Commerce és a Magento nyílt forráskódú tartalomkezelő rendszerekbe történő beépítéshez szükséges bővítmények is.
Technikai részletek
A Barion fizetőkapu integrációja egyszerű, ami a REST API-nak köszönhető. A fizetési tranzakciók részleteit JSON formában kell megadni, ami laikusok által is jól olvasható. Az API hívásokat SSL titkosítással védett csatornán kell intézni. A REST API egyik előnye, hogy minden létező platformról meg lehet hívni, legyen az PHP, .NET, Java vagy bármi más, illetve minden mobilplatform támogatja, így az Android, az iOS és a Windows is. A Barion API dokumentációja egy wikiben érhető el online, folyamatosan frissítve, magyarul.
A fizetés egy tranzakció indításából, a vevő adatainak bekéréséből és a tranzakció eredményének lekérdezéséből áll. A webes felület desktopon és mobilon is egyaránt működik, teljesen reszponzív. Ha a mobil vásárlónak a Barion app is telepítve van, a fizetés még egyszerűbb. Ha nincs telepítve, akkor a mobil webes fizetőkapun tud fizetni.
Az integrációhoz egy sandbox szerver használható, amely az éles Barion szerver 100%-os másolata, azaz minden ugyanúgy működik benne, csak éppen játékpénzzel és a hozzá tartozó tesztbankkártyával. A tesztszerver éjjel-nappal működik, jobban igazodik a fejlesztők munkaidejéhez. A tesztszerveren ugyanúgy bárki regisztrálhat, mint az élesen, így a fejlesztést bármikor meg lehet kezdeni, nem szükséges heteket várni a szerződéskötésre.
A fejlesztőket e-mailes, telefonos support várja, de Facebook csoportban is kérhetnek tanácsot egymástól.
Online dokumentáció:
https://doksi.barion.com
https://doksi.barion.com/Barion_Smart_Gateway
https://doksi.barion.com/Barion_App2App_Payment
Teszt (sandbox) szerver:
https://test.barion.com
Barion fejlesztői Facebook csoport:
https://www.facebook.com/groups/bariondevelopershungary/
You must be logged in to post a comment.